Kategóriák

Kispesti Kerületi Info, ahol a XIX. kerületi cégek vannak előnyben!

A Kispesti Kerületi Info  oldal azért jött létre, hogy picit szembeszálljuk a nagy bevásárlóközpontokkal és védjük a kisebb vállalkozások, cégek piacát, megélhetését.

Mai felgyorsult világunkban néha megfeledkezünk a közelünkben levő kisebb boltokról, üzletekről, szolgáltatókról, pedig itt vannak mellettünk és üzleteik sok esetben hosszabb múltra tekintenek vissza, mint a nagyáruházaké. Mert bár igaz, hogy a nagy bevásárló központokban általában minden egy helyen megtalálható, de a kerületünkben ahol élünk, lakunk, dolgozunk is szinte minden olyan terméket és szolgáltatást megkapunk, amire általában szükségünk van.

Csak a felgyorsult világ és a nagy cégek reklámköltségeivel a kis-és középvállalkozások nem tudnak lépést tartani!

A legtöbb vállalkozásnak egy kerületben belül nem is éri meg, hogy az interneten megjelenjen, mert a legtöbb internetes megjelenést biztosító szolgáltató nem terület és pláne nem TERÜLET SPECIFIKUS!

Megmerem kockáztatni, hogy ha jobban belegondol most a kedves olvasó egyetért velem abban, hogy az Ön kerületén belül is több az olyan vállalkozás, akinek tevékenysége vagy szolgáltatása pedig inkább a kerülethez vagy a szomszédos kerülethez kötődik.

Nézzünk példákat: állatorvos, kozmetikus, autósbolt, biobolt, gázszerelő, papírbolt, étterem stb.. Rengeteg vállalkozás típust sorolhatnék még!
Mert ki hív gázszerelőt Pasarétről? Hát nem sokan.


Ebben próbálunk segíteni a Kispesti Kerületi Info oldallal. Segítség a lakosságnak, és segítség a vállalkozásoknak is.

A hirdetési felületeinket igyekeztünk úgy kialakítani, hogy a kis-és középvállalkozások minél több információt elmondhassanak magukról, hogy vásárlóik teljes körű szolgáltatás és tevékenység leírást lássanak. A fotókkal illusztrálhatják, bemutathatják termékeiket, szolgáltatásukat a TÉRKÉP megjelenítés leegyszerűsíti a cég megtalálását a kerületen belül.

A szolgáltatás éves díját is a kisebb vállalkozások reklámra fordítható összegéhez igyekeztünk igazítani és úgy gondolom, hogy ezt bárki meg tudja fizetni.

A partnerek hirdetéseit kollegánk 24 órán belül rögzíti, így Önnek ezzel sem kell vesződnie. Amennyiben bármi változás következik be a megjelenés időtartama alatt, Ön jelzi felénk és cégünk ingyen módosítja Önnek

Tegyen próbára minket, higgye el, nem fogja megbánni!
 

 


1. Sportszer,...
    Rövid leírás: Várjuk a 19. kerületi sportboltunkba a sport szerelmeseit, választékunkban megtalálhatóak a ciőpk és mezek is!
2. Autófényezés,...
    Rövid leírás: Most kéne autófényezés autójának és Ön Kispesten lakik? Akkor jöjjön el cégünkhöz a fényezésen felül állunk rendelkezésére autókarosszéria javítási munkákkal is!
3. Gyógymasszázs,...
    Rövid leírás: Svédmasszázst és nyirokmasszázst is alkalmazok gyógymasszőrként kispesti szalonomban. Szeretettel várom bejelentkezését a 19. kerületben, ha fájdalmakkal él!
4. Állatorvosi rendelő,...
    Rövid leírás: Ha beteg a cicája, kutyája és épp állatorvost keres, akkor keressen fel minket. Állatorvosi rendelőnkben a kis kedvencek szakszerű ellátást kapnak. Megtalál minket Kispesten.
5. Alvázmosás, kézi...
    Rövid leírás: Alvázmosás, kézi autómosó, autókozmetika a 19. kerületben, Kispesten!

Legkeresettebb

Optika, ingyenes...
Rövid leírás: Ha Optikát keres a XIX. kerületben, nézzen be hozzánk, ahol várjuk ingyenes látásvizsgálattal is! Kontaktlencse rendelésre is van lehetőség kispesti üzletünkben.
Fitness terem,...
Rövid leírás: Az terem a XVIII. kerület pestszentimrei részén található, gyere el hozzánk és hozd magad jó formába.
Francia autók szervize,...
Rövid leírás: Cégünk fő tevékenysége a francia autók szervizelése Kispesten. Hátsó híd felújítást is végzünk a XIX. kerületi autósok részére, garanciával.
Számítógép javítás,...
Rövid leírás: Nem működik a számítógép? Új monitorra van szüksége a 19. kerületben? Megoldást kínálunk Önnek Kispesti számítógép üzletünkben!
Bőrgarnitúra,...
Rövid leírás: Sarokgarnitúrát, nyitható kanapét keres? Ön a 18. kerületben lakik? Akkor nézze meg bútoráruházunk kínálatát!
Non-stop autószerviz,...
Rövid leírás: Non-stop autószervizt keres Kispesten, mert váratlan problémája adódott autójával? Mi vállalunk autójavítást éjjel-nappal, számos szolgáltatással a XIX. kerületiek részére!
Karosszéria javítás...
Rövid leírás: Autókarosszéria műhelyünk áll rendelkezésükre, a 19. kerületben. Karosszéria szervizünk a javítás ideje alatt csereautót biztosít.
Házépítés XVIII....
Rövid leírás: Cégünk házépítéssel és teljes körű lakásfelújítással foglalkozik a XVIII. kerületben. Várjuk a kedves érdeklődőket.
Biliárd, kaszinó...
Rövid leírás: A Casino és Biliárd éjjel-nappal változatos programokkal várja szórakozni vágyó vendégeit Pesterzsébeten a XX. kerületben!
Éjjel-nappali ...
Rövid leírás: Állatorvosi rendelőnk éjjel nappal várja állatorvosi ügyelettel a beteg kutyusokat, cicákat a XVIII. kerületben