Kategóriák

Jogi nyilatkozat

Kérjük, szíveskedjen figyelmesen elolvasni az alábbiakat!

Azzal, hogy Ön meglátogatta ezt a weboldalt, elfogadta az alábbi feltételeket.

Ez a weboldal, illetve annak tartalma, vagy bármely része szerzői jogvédelem alá esik, és az oldal üzemeltetőjének tulajdonát képezi. Az ehhez fűződő jogok gyakorlása kizárólag a honlap létrehozója jogosult.
A tulajdonos előzetes írásbeli engedélye nélkül TILOS a weboldal tartalmának egészét vagy részeit- különös tekintettel a weblapon szereplő fotókra, írásos tartalmakra – bármilyen formában felhasználni, reprodukálni, átruházni, terjeszteni. A tartalom kizárólagos tulajdonosa az oldal üzemeltetője.

A lap tartalmának egyes részeit- kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezre mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.

Az oldalunkra mutató hivatkozás elhelyezése, és az oldal esetleges RSS forrásának felhasználása nem engedélyhez kötött, ezen elemek elhelyezése más online médiumokon előzetes egyeztetés nélkül elvégezhető, a forrás megjelölésével ám ezen elemek eltávolítását utólag, külön indoklás nélkül is kérhetjük, és ezt a kérést az adott médium üzemeltetőjének kötelessége végrehajtani.

Amennyiben úgy véli, hogy oldalunk bármely tartalma sérti más tartalom szolgáltatók érdekeit, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a helyzet mielőbbi tisztázása végett. A kapcsolattartók menüpontra kattintva küldheti el üzenetét számunkra!

Oldalaink tartalmának szerzői jogával az oldal üzemeltetője (ANBN Kft.) rendelkezik.

Az oldalon található megjelenésekből tartalmat, képet, információkat, adatokat átvenni a tulajdonos hozzájárulásra mellett is csak a lapra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő:

a) nem módosítja az eredeti információt
b) a lapra utaló egyértelmű hivatkozást minden közlésnél feltünteti.

A honlapon levő információk megtekintéséhez személyes adatok megadása nem szükséges. Egyes szolgáltatások igénybevételéhez azonban bizonyos személyes adatokra név, e-mail cím szükség lehet. Az üzemeltető a tudomására jutott adatokat harmadik fél számára, a törvényben meghatározott eseteken kívül semmilyen körülmények között nem adja ki, és az oldal üzemeltetője soha nem lépkapcsolatba az oldalon érdeklődőkkel.

Az oldalüzemeltetője a honlap látogatóiról automatikusan keletkező információkat kap: a látogató interprotokoll- címe (IP címe) esetleges domain neve (URL), a látogatás időpontja, a megtekintett oldalak adatai, a használt böngészőprogram neve. Az üzemeltető ezeket kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a trendek és statisztikai információk nyomon követesére használja fel. Nem dolgozunk fel gépi úton faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

Az üzemeltető jelenleg egyes szolgáltatásainak igénybevételéhez egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyez el a felhasználóink számítógépén. A cookie-k kizárólag a felhasználók autentikálásának megkönnyítését szolgálják, más célra nem vesszük őket igénybe. Látogatóink ellenőrző fájlt (cookie) kaphatnak az oldalunk látogatottságát auditáló vállalkozástól, valamint a hirdetéseket kiszolgáló szerver üzemeltetőjétől. A cookie-k elfogadása nem kötelező (böngésző programban letilthatja).

Adatokhoz hozzáférők köre:
Az üzemetető által rögzített adatokhoz az oldal üzemeltetést végző vállalkozás (ANBN Kft. 2365 Inárcs Március 21. utca 6.) tagjai férnek hozzá. A honlap más internetes lapokra mutató linkeket is tartalmaz. Az üzemeltető azonban semmilyen felelősséget nem vállal más honlapok tartalmáért és eljárásmódjáért.

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Bejárati ajtó 19. kerület, ablak...Leírás: Bátran keresse cégünket, amennyiben bejárati ajtót vásárolna a 19. kerületben, vagy ha ablak cserére lenne szüksége. Kispesti cégünk 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a nyílászárók cseréje, beépítése terén, így bizalommal fordulhat hozzánk, a beé ...
  • Büntetőjogi ügyvéd 19. kerület,...Leírás: Elhivatott és képzett büntetőjogi ügyvédként várom megtisztelő megkeresését a 19. kerületből is, hívjon bizalommal, ha költségvetési csalás specialista védőügyvéd segítségére van szüksége Kispesten. Egyetlen célom, hogy megóvjam a jogtalan büntetéstől, il ...
  • Öröklési jogi képviselet Kispest,...Leírás: Ha öröklési jogi képviseletre lenne szüksége Kispesten, vagy ha megbízható ingatlanjogi ügyvédet keres a 19. kerületben, bizalommal forduljon hozzám. Több éves tapasztalattal nyújtok segítséget hagyatéki eljárásokban, végrendelet készítésében, kötelesréss ...
  • Pénztárgép szerviz 19. kerület,...Leírás: Ha pénztárgép szervizt keres a 19. kerület közelében, vagy esetleg online pénztárgépre lenne szüksége Kispesten, keressen bizalommal. Webáruházunk is rendelkezésre áll, ahol megtekintheti az általam kínált online pénztárgépeket, valamint az egyéb kellékan ...
  • Klíma karbantartás Kispest,...Leírás: Klíma karbantartásra van szüksége Kispesten vagy klímaszerelés miatt keres profi segítséget a 19. kerületben? A klímaszerelést, klíma telepítést szakszerűen és nagy tapasztalattal biztosítjuk, mindig figyelve arra, hogy tisztaságot hagyjunk magunk után. S ...
  • Teljeskörű könyvelés 19. kerület,...Leírás: Több éves szakmai tapasztalattal vállalok teljeskörű könyvelést a 19. kerülettől nem messze, valamint bérszámfejtést is kispesti ügyfeleim számára. A kispesti cégek mellett a magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére is rendelkezésre állok. Ha a 19. ke ...
  • Vízszerelő Kispest, vízvezeték...Leírás: Bizalommal forduljon hozzánk, ha olyan vízszerelőt keres Kispesten, aki sok éves gyakorlattal vállal vízvezeték szerelést a 19. kerületben is! Vízszerelőként a vízvezeték szerelés mellett vízóra cserét is végzünk, vagy akár duguláselhárításban is segítünk ...
  • Teleszkóp szimering, O-gyűrű XIX....Leírás: Cégünk 2002 óta foglalkozik alkatrészek forgalmazásával kispesti ügyfelek részére, nem csak személyautókhoz, hanem háztartási gépekhez, mezőgazdasági gépekhez és ipari felhasználásra is biztosítunk szimeringeket, O-gyűrűket, ékszíjakat. Teleszkóp szimerin ...
  • Építész tervezés, építési engedély...Leírás: Építész tervezést végzek sok éves szakmai tapasztalattal Kispesten is, építési engedély beszerzést is biztosítok a 19. kerületben! Teljes körű hivatali engedélyeztetést vállalunk kispesti ügyfeleink részére. Igény esetén szaktanácsadással is rendelkezésre ...
  • Társasházkezelés Kispest, közös...Leírás: Amennyiben társasházkezelés miatt keres megbízható céget Kispesten, vagy közös képviseletre van szükség a XIX. kerületben, hívjon bátran. Cégünk számos éve foglalkozik társasházkezeléssel, közös képviselőink segítségével elsődleges célkitűzésünk a közös v ...

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2018 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák